Írásaim

“Tükröm-tükröm, mondd meg nékem…”

Az énkép és az önbecsülés alakulása

Amikor megszületünk, sokáig egyfajta szimbiózisban létezünk, teljesen egynek érezzük magunkat édesanyánkkal. Ebből az egységből csak lassan bontakozik ki az énünk, fokozatosan ráeszmélünk, hogy az anya rajtunk kívül van. Egy és két éves kor között kezd kialakulni az én-tudat, amikor a gyerek önmagát már megismeri a tükörben, de még egy ideig nem használja az „én” személyes névmást. Helyette a „baba”-szóval vagy a keresztnevén jelöli saját magát, mivel a többiektől ezt hallja.
A család, beleértve a szülőket, nagyszülőket, testvéreket, folyamatosan egyfajta képet közvetít rólunk, arról, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk. Ehhez hozzájön később a pedagógusok és a társak értékelése is. Ezekből a mozaikokból építkezve alakul ki az énképünk, önértékelésünk.
A szülők, nevelők felelőssége óriási ezen a területen is. Ha a gyerek gyakran hallja pl., hogy nem elég szorgalmas, vagy pl. bátortalan, akkor egy idő után elfogadja ezt az értékelést, mintegy beépíti az énképébe és a viselkedése is ehhez fog igazodni. Tudattalanul is próbál megfelelni annak az „elvárásnak”, amit a környezete tükröz felé. Felnőtt korunkig sok és sokféle hatás ér minket, újabb emberek kerülnek az életünkbe, akiknek szintén fontos lesz a véleménye.
Jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy ami bennünk van, azt mutatjuk kifelé és a többi ember ugyanezt tudja visszatükrözni felénk. Tehát, ha én büszkén bele tudok nézni a saját tükrömbe esténként, akkor másoktól is ezt kapom vissza, a pozitív önértékelésem folyamatosan megerősítést nyer. Ha azonban alul értékelem, nem becsülöm saját magam, akkor kívülről sem kapok mást.
Önmagunk megismerése az egyik legnagyobb feladat életünk során, amit ráadásul soha nem érezhetünk befejezettnek. Az az ember, aki hajlandó időt, energiát fektetni önmaga mélyebb megismerésébe esélyt kap arra is, hogy tudatosan építse a saját önértékelését, önbecsülését. Nehéz, ám nem lehetetlen vállalkozás átrajzolni azt a képet, ami a korai évek hatásai által jött létre. Ehhez hozzásegíthet egy önismerettel foglalkozó könyv is, de ennél sokkal hatékonyabbak és mélyreható változást hozhatnak az önismereti csoportok, vagy az egyéni önismereti pszichoterápia. Ezek segítségével feltárhatók az élettörténetünk fontos aspektusai, amelyek nagy erővel befolyásolták az énképünk alakulását és a feltárás után lehetőség nyílik a korrekcióra, a változásra is.
Van egy indiai történet, amelyben egy idős ember megkérdezi az unokáját: ha van két tigrised – egy kedves, jó, szelíd állat, és egy gonosz, rossz, erőszakos – melyik nő nagyobbra? Nem tudom – felelte hosszas gondolkodás után a kisfiú. Az, amelyiknek enni adsz – árulta el a titkot az öreg.
Az önbecsülésünk, önbizalmunk tehát olyan, amit gondoznunk kell, akárcsak egy kertet, ha azt szeretnénk, hogy a fáink virágozzanak, gyümölcsöt teremjenek. Ha megtanuljuk felismerni a gondolkodásunkban rejlő hibákat, torzításokat, felfedezni a saját belső értékeinket, – akkor attól függetlenül, hogy honnan jöttünk, milyen batyuval léptünk ki a családunk fészkéből – minden esélyünk megvan arra, hogy reális önértékeléssel, magabiztosan, pozitív szemlélettel tekintsünk önmagunkra és ezzel a munícióval felszerelkezve nézzünk szembe az élet kihívásaival.

 

Rácz Tímea
tanácsadó szakpszichológus (tanacsadopszichologus.hu)