Írásaim

„Maradj még! Félek egyedül”

„Anya, ne menj el! Maradj még! Félek egyedül! Nem tudok elaludni…” Sok családban hangzanak el ehhez hasonló mondatok estéről estére visszatérően, akár hosszú éveken át. Az elkeseredett, kimerült szülők pedig praktikák tucatjait vetik be abban bízva, hogy lerövidülhet az ágyikó mellett eltöltendő idő. Ám úgy tűnik, hiába: gyermekük egyszerűen nem tud elaludni egyedül.
 
Családja válogatja, hogy meddig és milyen módon van jelen az anya (vagy az apa) altatáskor, és hogy hány éves korig folytatódik ez a játszma az esti szertartás részeként. Van, ahol a felnőttnek a gyerek mellé kell feküdnie, máshol a kezét kell fogni vagy simogatni, amíg el nem alszik. A szülő sokszor kénytelen kiosonni a gyerekszobából, ha a csemetéje végre elaludt, de az is gyakori, hogy őt is elnyomja ott az álom, és csak késő éjjel költözik át a saját ágyába.
 
A legtöbb esetben kiderül, hogy a családban kezdettől fogva ez volt a gyakorlat, így a gyereknek nem volt módja megtapasztalni, hogy el tud aludni a szülő jelenléte nélkül is. Márpedig képes rá, és a mi dolgunk, hogy eljuttassuk ehhez az élményhez, miközben a biztonságérzete nem szenved csorbát. De hogyan lehet ezt elérni? Hogyan fogjunk egyáltalán hozzá, ha már „elrontottuk” a dolgot?
 
Véleményem – és tapasztalatom szerint – ilyenkor a kulcs a fokozatosságban rejlik. Finoman, lépésről lépésre haladva lehet elkezdeni a távolodást. Ha idáig a felnőtt a gyerek mellett feküdt, első lépésként annyit változtasson, hogy csak üljön az ágya szélén. Másfél-két éves kortól már meg lehet értetni a kicsivel, hogy neki is, nekünk is kényelmetlen, ha egymás mellé préselődünk. Szavainkkal, viselkedésünkkel próbáljuk megnyugtatni, hogy érezze, biztonságban van akkor is, ha nem fekszünk szorosan összebújva egymás mellett.
 
Ha elértük a kitűzött célt, néhány hét elteltével tovább lépegethetünk. Ha addig vég nélkül fogni kellett a kezét, próbáljuk elengedni, és helyette valami más megoldást ajánlani. Itt kell megemlítenünk az alvós játékok, kendők szerepét. Érdemes már egészen újszülöttkortól a csecsemő ágyában hagyni egy kedves puha állatkát, esetleg kendőt (de csak egyet!), függetlenül attól, hogy cumizik-e vagy sem. Már az egy-két hónapos újszülöttnél is megfigyelhető, hogy az ismerős tárgyat hosszan nézegeti az ébrenléti idejében. Amikor elkezd nyúlni a dolgokért, az elsők között ezt fogja majd meg. Ha sír, nyűgös, adjuk a kezébe, így ez a tárgy egyre inkább nyugtató hatással lesz rá. Ha egészen pici korától nem alakított ki ilyen meghitt kapcsolatot egyetlen plüssállatkával sem, később is felajánlhatjuk neki a lehetőséget: válasszon egy puha játékot, amelyet bevisz az ágyába, amely segít neki elaludni, és ott van vele egész éjszaka.
 
A másik lényeges tényező az esti elalvásnál a rituálék megléte. A kisgyermek számára megnyugtató, ha mindig ugyanúgy és körülbelül ugyanabban az időpontban zajlanak a lefekvés körüli események. Fürdés után már ne engedjük, hogy komolyabb játékba kezdjen, vagy hogy tévét nézzen, mert a villódzó képek és a tartalom is izgató hatású számára. Helyette inkább – az életkorának megfelelően – meséljünk vagy mondjunk verset neki. A legkisebbeknek énekelhetünk egy-két altatódalt (lehetőleg mindig ugyanazokat), majd a mese előtt megbeszélhetjük, hogy mi történt aznap, és mit tervezünk másnapra. A kisgyermek számára ugyanis rendkívül fontos a kiszámíthatóság, hogy megértse, mi miért történik, és tudja előre, hogy mi vár rá.
 
Meg kell különböztetnünk azokat az eseteket, amikor csupán átmeneti jellegű a probléma: a kisgyermek korábban már gond nélkül el tudott aludni esténként, de most valami miatt nem képes erre. Ilyenkor a háttérben valamilyen aktuális stresszforrást kell keresnünk, és annak feloldásával is kell foglalkoznunk. Ez lehet például egy betegség, rossz közérzet, amely miatt rövid időre meginog a gyerek biztonságérzete. A kistestvér születése, óvoda- vagy bölcsődekezdés, a családi konfliktusok szintén okozhatnak ilyen nehézségeket. Ilyenkor lehet, hogy vissza kell lépnünk egy korábbi lépcsőfokra, majd onnan fokozatosan juthatunk el újra a célig.
 
És hogy mi a cél? Természetesen az, hogy a mese vagy altatódal és a „jó éjt puszi” után a szülő teljes lelki nyugalommal jöhessen ki az éjszakai fénnyel gyengén megvilágított gyerekszobából, azzal együtt, hogy a kicsi tudja, bármikor behívhatja őt, vagy kimehet hozzá, ha valóban szüksége van rá.
 
Ne feledjük: a felnőttek számára is fontos a pihenés, kikapcsolódás, és egy harmonikus párkapcsolathoz hosszútávon elengedhetetlen, hogy minden napra jusson legalább egy-két kettesben eltöltött óra, amelyre szülőként leginkább az esti órákban nyílik lehetőségünk.
 
 
 
Rácz Tímea
tanácsadó szakpszichológus
(tanacsadopszichologus.hu)